Barion Pixel Szegénység és médiakép a járványhelyzetben – Esély Labor Egyesület

Szegénység és médiakép a járványhelyzetben

Szegénységről Méltósággal Sajtódíj – egyetemi beszélgetés

2021. május 13. 18:00 – 19:30

ELTE MÉDIA Zoom

Az Esély Labor Egyesület Szegénységről Méltósággal Sajtódíj célja, hogy felhívja a figyelmet a szegénységben élők helyzetét körültekintően, méltósággal és árnyaltan bemutató médiamunkákra. Az ELTE Média Tanszékével szervezett idei beszélgetésünk során arra vagyunk kíváncsiak, hogy 

  • hogyan tudott reagálni a civil szféra a járványhelyzetből eredő új társadalmi nehézségekre? Mennyire tudtak szerepet vállalni a civilek ott, ahol az állam nem érezte, hogy dolga lenne az új kihívások közepette?
  • a járványhelyzetben fokozódó társadalmi egyenlőtlenségek és ennek szegénységgel kapcsolatos aspektusait mennyire tudta bemutatni a független újságírás? Milyen kihívásokkal kell szembenézni a médiának a válsághelyzetben? 

VENDÉGEINK

Moderál: Horváth Dóra Málna, Az ELTE MÉDIA hallgatója 

Köszöntő: Hammer Ferenc tanszékvezető, ELTE MÉDIA

Babos Attila, szerkesztő-újságíró, Szabadpécs

Ercse Krisztina, oktatáskutató, Civil Közoktatási Platform; Láncreakció Oktatási Munkacsoport

 L. László János, alapító és főszerkesztő, Nyomtass te is!

László Johanna, szociális munkás, Esély Labor Egyesület

Porcsin Zsolt főszerkesztő, Debreciner

Zsilák Szilvia újságíró, Átlátszó.hu

A kerekasztal beszélgetés nyitott, nem csak az ELTE Média hallgatóit várjuk. A beszélgetéshez Zoomon lehet csatlakozni, de a rendezvényt az ELTE Média valamint az Esély Labor Egyesület Facebook oldalán is közvetítjük majd. 

https://us02web.zoom.us/j/87843326349?pwd=eGg5eFp3cDZNejJsZXVNOCtBVEJOQT09

Meeting ID: 878 4332 6349

Passcode: 008826