Módszertani Központ

on kedd, 19 március 2013. Posted in Út a piaci munka világába

 A Módszertani Központ céljai

A közfoglalkoztatás rendszere 2011-től jelentős átalakuláson esik át. Ez alapvetően érinti annak célrendszerét, eszközeit, az igazgatási, és a finanszírozási rendszerét.

A korábbi („Út a munkához”) rendszert számos kritika érte, mint ahogyan a 2011-től meghirdetett „Nemzeti Közfoglalkoztatási Program”, majd a „Magyar Munka Terv”, s végül az egyre növekvő súlyú kistérségi, majd egyéb „startmunka mintaprogramok” is rendszeres támadások célpontjai.

Tekintettel arra, hogy mára már 200 milliárd forint feletti közforrást fordít az állam és az önkormányzatok ezen munkaerő-piaci eszköz működtetésére, tekintve hogy már évente 200-300 ezer családot érint a közfoglalkoztatás, így nem csoda, hogy szerepe a szakpolitikán messze túlmutat, a mindennapi közbeszéd részévé vált.

Nem csoda, hogy egyre erősebb a politikai és társadalmi igény megismerni, de legalább mérni a közfoglalkoztatási rendszer „jóságát”.

Azaz mérhetővé, kimutathatóvá tenni annak hatásosságát (mennyire hatásos egyes problémák kezelésére), továbbá hatékonyságát (az elért eredményeket a kitűzött célok elérésére fordított erőforrások arányában).

A Budapest Esély Nonprofit Kft. és az Esély Labor Egyesület közös projektjének elsődleges célja, hogy hozzájáruljon a közfoglalkoztatás hatásosságának és hatékonyságának fejlesztéséhez. 

A projekt szakmai küldetése a közfoglalkoztatás integrációs (elsődleges munkaerő-piacra visszavezető) funkciójának erősítése. Ennek érdekében a 2012. április óta működő Közfoglalkoztatási Módszertani Központ elsősorban

az egyre sokszínűbb közfoglalkoztatás

 „értékeinek” (céljainak, eredményeinek és hatásainak) mérésére

kíván módszereket kidolgozni. Az időszerű társadalmi és szakpolitikai célokkal való összehangolást az Esély Labor Egyesület által vezetett szakértői munkacsoport segíti, melyben kiváló gyakorlati szakemberek, kutatók mellett, államigazgatási szerepelők is részt vesznek.

A hatásosság és hatékonyság fejlesztésének országos érvényű megalapozására két kutatást is végzünk. Ezek egyike a közfoglalkoztatás szervezeteit, a másik pedig a közfoglalkoztatásban dolgozók jellemzőit, attitűdjeit, a részvétel hatását vizsgálja.

A szervezetekről szóló kutatás hamarosan letölthető lesz a honlapon keresztül.